Az “Év vadvirága” 2011-ben a leánykökörcsin

"Az est becsuk s egy fényes kéz kinyit,
mikor a nap felhőtlen égre hág.
Becézem kelyhed érző bolyhait,
s tűnődve kérdem: Lélek vagy, virág?"
Áprily Lajos: Leánykökörcsin

A kora tavasszal virító leánykökörcsin megkapó szépségű növény, melyet sokan ismernek, szeretnek. A kékesibolya különböző árnyalataiban játszó feltűnően nagy virágok a még szalmasárga, látszólag élettelen gyepekben mindenkinek felejthetetlen látványt nyújtanak. Ez a bársonyosan szőrös vadvirág ma még hazánk jelentős részén elterjedt. Egyes előfordulási helyei kirándulók és fotósok tavaszi zarándokhelyévé váltak. Sokan óvják, ugyanakkor sajnos állományai – különösen települések közvetlen közelségében – fogyatkozóban vannak vagy akár már el is tűntek. A veszélyeztető tényezők között említhető a lelőhelyek beépítése, az egykor legeltetett termőhelyek becserjésedése, az illegális motocrossozás és quadozás, a gyepek télvégi felégetése, valamint virágainak leszedése és töveinek kiásása is.

Kökörcsin szavunk ótörök eredetű, az elfogadott magyarázat szerint a „kök”, azaz kék szóból ered. A nemzetség tudományos neve – Pulsatilla – a harang alakú virágokra utal (pulsare = rázni, harangozni); a leánykökörcsin pedig tudományos fajnevét – grandis – feltűnően nagy virágai után kapta.

Számos népi elnevezése – lókökörcsin, kikirics, kükörics, tikdöglesztő, alamuszvirág, kokasharang, varjúkikerics – arra utal, hogy a magyar nép egyik régtől fogva jól ismert vadvirága. A növény minden része mérgező, de a népi gyógyászat egykor felhasználta: a virágából és leveléből készült teát asztmás görcsök és fejfájás csillapítására, valamint vesebetegségek, köszvény, csúz gyógyítására is alkalmazták. Egy 16. századi kódex tanúsága szerint juhok himlőjét gyógyították vele és festéket készítettek belőle.

Hazánkban a leánykökörcsin mellett további 4 kökörcsinfaj – a tátogó, a magyar, a fekete és a Zimmermann-kökörcsin – fordul elő. Mindegyik védett növény. A leánykökörcsin természetvédelmi értéke 10 000 Ft.

(Farkas Sándor – Molnár V. Attila)